A napkollektor pályázat mellett napelemért is ringbe lehet szállni

Mivel a téli gumik már rég a helyükön vannak és maximum a nyáriakra kéne spórolni, de azokból meg pont tavaly vettem teljesen újakat, ezért most egy kicsit szabadabban keresgélek az interneten mindenféle mást is. Ez alatt mondjuk azt értem, hogy bátrabban keresgélek akár olyan mértékű kiadások felé, amik egyértelműen csak hosszú távon fognak megtérülni – úgy viszont nagyon is. A téli gumi szerencsére még jó állapotban van, ahogyan ugyebár a nyári szett is, tehát ezzel most egy pár évig még talán nem kell foglalkozni. Akkor meg majd ráérek vakarni a fejemet. Addig pedig jöhetnek az aktualitások: napkollektor pályázat, napelem pályázat és minden, amivel fejleszthetem az otthonomat.

Ugyanis már régóta tervezem, hogy bele kéne ugrani egy kis energetikai korszerűsítésbe, de valahogy sohasem úgy jött ki a lépés, hogy ezt kényelmesen megengedhessem magamnak. Azonban a napelempalyazatok.hu legnagyobb szerencsémre arra hívta fel a figyelmet és az én figyelmemet is, hogy vannak szuper pályázási lehetőséget. Így botlottam bele a napkollektor pályázat, vagy épp a napelemekre való pályázás lehetőségébe.

Csak hogy gyorsan eloszlassak egy tévhitet itt az elején: a napkollektor az, amiben vizet lehet keringtetni és a nap energiájával melegíteni, hogy aztán fürdeni lehessen vele vagy éppen fűteni, a napelem pedig az, amivel áramot lehet termelni, amit egy inverter segítségével határtalanul használhatunk fel az otthonunk üzemeltetésére. Szerintem mindkettő rendkívül hasznos dolog és az állami pályázatoknak köszönhetően mindkettőért lehet indulni kedvező lehetőségekkel. Sőt, ennél még sokkal több lehetőség van, amit a napelempalyazatok.hu részletesen taglal is – ha gondoljátok, lessétek meg ott a pontos számokat és részleteket.

Emellett az is nagyon szerencsés, hogy itt mindig frissítik és nyomon követik azt, hogy éppen melyik pályázat fut és melyik szünetel, ugyanis ez is úgy működik, hogy amíg van keret, addig lehet pályázni, aztán amikor elfogy, akkor nyomnak egy stop gombot, amíg újra nem nyithatják a lehetőséget. Ez a helyzet áll fenn a napkollektor pályázat és a minden más egyéb esetében is.

Az, hogy milyen lehetőségekkel és kondíciókkal lehet nekiveselkedni egy-egy ilyen fejlesztésnek, az attól függ, hogy éppen milyen szezon van. Van, hogy lakossági vonalon csak 0%-os hitel formájában lehet támogatást igényelni a napelemes és napkollektoros fejlesztésekre, de olyan is van, hogy ez egy vissza nem térítendő összeg lesz, tehát ingyen napelem vagy napkollektor. Éppen ezért érdemes résen lenni és figyelni, hogy mikor nyitják újra a pályázati lehetőségeket, mert itt igen hamar be szoktak telni a helyek – érthető okokból.

Amint a napkollektor pályázat elérhető lesz én írni fogok itt nektek és azt is igyekszem megosztani, hogy nekem milyen adatokra volt szükség a pályázáshoz, de biztos vagyok benne, hogy a napelempalyazatok.hu-n is minden szükséges információ elérhető lesz ehhez.